Kádármesterség tudománya
Tokaj-Hegyalja szőlőművelésre épülő mezővárosaiban nagyszámú kereskedő és iparos élt: 1900-ban Tokajban a lakosság 41,1, Tolcsván 32,1, Sátoraljaújhelyen 52,6%-a.
Kiemelt szerepe volt a borhoz kapcsolódó kézműves mesterségek közül a bodnároké. Az ország más vidékein kádárnak, helyi elnevezéssel bodnárnak nevezett mesterek állították elő a szőlőfeldogozáshoz szükséges kádakat, csöbröket, finakokat, kármentőket puttonyokat. Fő termékük azonban a hordó volt, mert a tokaji bort hordóstul adták el, így a szőlősgazdáknak minden évben új hordókra volt szüksége.
A hordókészítés jó minőségű, lehetőleg csomómentes tölgyfa rönkök méretre vágásával és a leszabott tuskók sugárirányú feldarabolásával kezdődött. A dongákat faragóbárddal nagyolták ki, majd a satunak használt faragószékbe befogva vonókéssel és gyaluval készre igazították. A munkában a méreteket rögzítő sablonok, úgynevezett módlák voltak segítségükre. A kifaragott dongákat két évig pihentették. Az erre szolgáló szárítómáglyákat az udvar végében rakták fel: mindegyikben száz gönci hordóhoz szükséges alapanyag – donga és hordófenék – száradt.
A hordókészítés következő műveleteként a kádár az abroncsokba állítja a dongákat, befeszíti, majd felrakja a többi abroncsot. Az évszázadokig használt mogyorófa-abroncsokat csak lassan váltotta fel a vasabroncs, amelynek használata a borvidéken az 1850-es években jutott túlsúlyba. A vasabroncs ugyan tovább növelte az amúgy is drága hordó árát, a hosszú úton azonban csökkent az elfolyás veszélye.
Az összeállított edényt a bodnár forgácsból rakott tűz fölött egy speciális szerszámmal húzza össze. Gyaluk, csínvágók, körző segítségével kerül lassan minden donga a helyére. Végül a bodnár beilleszti a hordófeneket, kifúrja a csapnak való lyukat, és véglegesre szögecseli az abroncsokat.
A bodnárok kéziszerszámai lényegében évszázadokon át változatlanok voltak. A technológiában az első komoly áttörést a gyaluk megjelenése jelentette a 18. században. Ez az újítás német földről terjedt, főként a céhes legények vándoréveinek köszönhetően.
A hordó nemcsak a bortárolás és szállítás eszköze volt. A jó minőségű tölgyfa jellegzetes ízeket, aromákat kölcsönöz a boroknak, finom savakkal gazdagítja azokat. A ma divatos barikolás a Hegyalján évszázados gyakorlat volt, hiszen az új bor mindig új hordóba került vagy ha mégsem, akkor a hordók dongáit újra gyalulták!